blindfriendly
Költségvetési átcsoportosítás a versenyképességért
A szabályozók lazításával az egyes fejezetekben megmaradt pénzt más területeken is elköthetné a közösség – hívta fel a figyelmet Herczog Edit az uniós költségvetésben rejlő kreatív lehetőségekre az EP kedd esti vitájában. A képviselő szerint például az agrárfejezetben megmaradt források átcsoportosítása megmenthetné az eddig mostohagyermekként kezelt, de valójában a kontinens versenyképességét jelentő K+F programokat.
 
 
„Európa lemarad a világgazdasági versenyben, ha nem jut elegendő közösségi forrás a kutatásra” – mutatott rá Herczog Edit. A képviselő ismét utalt arra, hogy a Lisszaboni Szerződés által előírt többletfeladatok forrásigénye veszélyezteti a 2007-13 közötti költségvetés egyes pontjainak, így például a 7. kutatási keretprogram (FP7) feladatainak biztonságos megvalósítását.
 
Herczog úgy véli, nincs mód új kezdeményezésekre, ha nem növeljük, csak szinten tartjuk az FP7 büdzséjét, hiszen ezzel megöljük a programot. A képviselő szerint figyelmeztető jel, hogy míg Európa népessége a bővítéssel megduplázódott, az FP7 büdzsé nem, különösen, ha figyelembe vesszük a 2007-ben indult kutatási programból folyamatosan újabb és újabb kezdeményezéseket szándékoznak megvalósítani.
 
„Senki nem nevez innovatívnak egy vállalatot, ha nettó árbevételének tizedénél kevesebbet költ K+F-re. Ezen a szemüvegen át a Bizottság Európa 2020 programjában felvázolt 3%-os ráfordítása nem nevezhető ambiciózusnak” – véli Herczog. „Mindaddig komolytalan a bizottsági programban ígért innovációra alapozott növekedési stratégia, míg nem biztosítanak erre többletforrásokat, csak egyik zsebükből rakják a pénzt a másikba” – árnyalta a képet a képviselő. Herczog szerint nagyobb biztonságban lenne Európa innovációs potenciálja, ha az FP7-ből hátralévő három évre új, másfél milliárd eurós perselyt adnának össze a tagállamoknak, hogy új beruházásokra is nyíljon lehetőség.
 
2010.06.16. 16:27
nyomtatás
Kapcsolódó hírek: